Elérkeztünk a második fázis záródarabjához.

Visszanézve a Marvel Moziverzum történelmére elmondhatjuk, hogy az első fázis sikeresen felvezette a Marvel nagyágyúit a mozis színtérre, ugyanakkor a stúdió itt nem állt meg, és a második fázis során - rendkívül nagy kockázatot vállalva - elkezdte bemutatni a kevésbé ismert B- és C-listás hőseit is. Ennek első megállója A galaxis őrzői csapata volt, és sokan már itt elkönyvelték az első nagy kudarcukat. Végül a beszélő mosómedvét és két lábon járó fa barátját felvonultató társaság az MFU talán legkedveltebb karakterei közé katapultáltak, Hangyához érve azonban szinte mindenki biztos volt a bukásban. Nagyobbat nem is tévedhettek volna.

Apró kezdőlépések

Ha volt nehéz szülésnek nevezhető projekt a Marvel háza táján, akkor egyértelműen A Hangya a legjobb példa rá: a filmet már a '80-as években szerette volna elkészíteni mindenki kedvenc képregény pápája, Stan Lee. Ebből aztán nem lett semmi, köszönhetően a hasonló koncepcióra épülő "Drágám, a kölykök összementek!" című vígjátéknak, ami pont akkoriban került moziba. (A sors iróniája, hogy ráadásul a film pont az MFU-t később felkaroló Disney projektje volt.) Ezt követően 2000-ben Howard Stern amerikai rádiós műsorvezető és média személyiség próbált kezdeni valamit Hangyával, de mint azt biztos kitaláltátok, az ő ötlete is a kukában landoltak. 2003-ban Edgar Wright brit rendező kezébe került a cím, aki a Marvellel szorosan együttműködve neki is látott a forgatókönyv kidolgozásának, de az eredetileg az első Vasemberrel egy időre tervezett film éveken keresztül csúszott Wright egyéb elfoglaltságai miatt. A munkálatok aztán 2014-ben kezdődtek meg, de a direktor kreatív nézeteltérésekre hivatkozva (hollywoodi nyelven ez annyit tesz, hogy összeveszett a stúdióval) szinte az utolsó pillanatban hagyta ott a forgatást, és a rendezői székben az addig főként kisebb költségvetésű vígjátékokról ismert Peyton Reed váltotta a helyét.

Stílusát tekintve érezhető, hogy a film még így is megtartott nem keveset Wright jellegzetes írásmódjából (elég ha csak a kerítéses gag jelenetre gondolunk, ami visszatérő elem Wright méltán elismert Cornetto-trilógiájában). Ugyanakkor a szkript több ponton is átírásra került Adam McKay (az első jelölt volt a rendezői székre Wright távozása után) forgatókönyvíró által, akinek a főszereplőt életre keltő Paul Rudd is segített a párbeszédeknél.

A forgatások San Franciscoban és Atlantában zajlottak 2014 augusztusa és decembere között. A digitális effekteken kívül a kicsinyített jelenetek során az operatőrök egy úgynevezett makro-fotózási technikát alkalmaztak, mely során a készítők képesek voltak maketteket filmezni rendkívül magas felbontású és zoomolásra képes kamerákkal. Ezáltal elkerülhető volt az, hogy felnagyított díszletet kelljen építeni, amelyek bár remekül működtek a '80-as években, mára már természetellenesnek hatottak volna.

A mikroverzumban játszódó részek mellett talán a leglátványosabb speciális effektek a film elején lévő flashback jelenetben felbukkanó, digitálisan megfiatalított Michael Douglas (Hank Pym) és a hasonló módon megöregített Hayley Atwell (Peggy Carter), valamint John Slattery (Howard Stark) voltak. Ezt a munkát a Lola VFX stúdiónak köszönhettük, akik az első Amerika Kapitány filmben megjelenő vékony Steve Rogersért is feleltek, illetve hasonló technikával valósították meg a Polgárháborúban látható fiatal Tony Starkot is.

A soundtracket Steven Price készítette, aki zseniális módon keresztezte a klasszikus szuperhős témákat a heist filmek zenéivel.

Zsiványok gyülekezete

Érdemes beszélni egy kicsit a karakterekről is: A főszereplő Paul Rudd Scott Lang-je bár nem akkora humorzsák, mint A galaxis őrzői Űrlordja, de még így is egy nagyon szerethető és szimpatikus csirkefogó, sőt talán a Marvel egyik legemberibb szuperhőse. Michael Douglas a briliáns Hank Pym szerepében - az öreg tudós egy rendkívül mély karakternek sikerült, aki a saját múltjának kísérteteivel vívódik. Véleményem szerint, míg például a Thorban teljesen felesleges volt egy Anthony Hopkins kaliberű színészt leigazolni Odinnak, Douglas teljesen indokolttá válik, ugyanis itt az írás teljes mértékben kihasználja a színész képességeiben rejlő lehetőségeket. Az Evangeline Lilly által játszott Hope bár nem lett egy különösen összetett vagy árnyalt karakter, de a film végén érezhető volt, hogy hosszú távon terveznek vele. Erre talán a legjobb bizonyíték az idén érkező folytatás, amelyben – ahogy a cím is bizonyítja - már ugyanolyan főszereplő, mint Hangya.

A film titkos favoritja azonban egyértelműen a Michael Peña alakította Luis, aki egy igazán szeretnivaló poénládaként hamar belopta magát a legtöbb néző szívébe. Bár a főhős humora sem rossz, de a film legviccesebb jeleneteit kérdés nélkül Luis szállítja. A főgonosz (Corey Stoll Darren Cross-ként) viszont sok más Marvel mozi ellenlábasához hasonlóan sajnos elég súlytalan lett, szinte semmilyen emlékezeteset vagy maradandót nem nyújt, ezért ennél többet akarva sem tudnék róla írni.

Terv és megvalósítás

Hangulatilag a Hangya olyan, mintha kereszteznénk a George Clooney-féle Ocean's-trilógia által képviselt heist mozikat az első Vasember film céges/nagyvállalati ellentétével, megfűszerezve A galaxis őrzői humorával. Mindegyik elem pont a megfelelő arányban képviselteti magát, egyik sem nyomja el a másikat. A sztori gerincét képező rablás különösen jól kidolgozott, és hangulatosan megvalósított. Az akciójelenetek kellően látványosak, még úgy is, hogy a főhős és ellenfele képességéből adódóan most nem kapunk teljes épületkomplexumokat szétzúzó végső leszámolást (ami persze egyáltalán nem is volt a film célja, épp elég csak Pym zseniális kiszólását figyelembe venni a városokat reptető Bosszúállókról). Sőt, bizonyos mértékben üdítő felfrissülés volt az n+1-edik hasonló kaptafára készülő harc után egy ilyen téren rendkívül kreatív filmet látni.

Az Ultron koránál sikerült megjegyeznem, mennyire zsúfoltra sikeredett az, ahogy végig próbálták éreztetni, hogy a film a nagyobb Marvel univerzumban játszódik, és a főhősökön túl is elég népes világról van szó. Itt szerintem sokkal ízlésesebben lett megoldva a dolog, holott ott van a tény, hogy a produkció egyben egy eredetsztori is. Ennek ellenére számos utalás történik korábbi filmekre, a világ múltjára, illetve több ismerős karakter is feltűnik, de nem olyan zsúfolt módon, mint az Ultron korában. Anno hibának gondoltam, hogy ez a film lett a második fázis záró epizódja, de utólag már úgy vagyok vele, végül egész jól sült el a dolog. Érdekes látni a második Bosszúállók utáni világot, és egy abban felbukkanó hős első lépéseit - egyszersmind érezni a Polgárháború előszeleit is.

Igazából azt kell mondanom, hogy bár sokakkal ellentétben én nem temettem előre a filmet, ennek ellenére még engem is meglepett, hogy végül milyen jóra is sikeredett. A viszonylag alulmotivált főgonosz mellett talán az egyedüli negatívumnak azt tudnám felhozni, hogy a film igazi eredettörténethez méltóan elég lassan építkezik, ugyanakkor ezt már csak az is indokolja, hogy mondjuk egy Vasemberrel ellentétben itt nem egy főbb karaktert kellett bemutatnia. Ráadásul mivel a Hangya egy olyan cím, amit többen is használtak, így a névvel járó történelmet is végig kellett vennie.

Végszó

Hazudnék, ha azt mondanám, én márpedig előre tudtam, hogy a Hangya jó film lesz. Ahogy a bevezetőben is írtam, sokan A galaxis őrzői sikere ellenére is úgy gondolták, hogy "na akkor most ez lesz a Marvel első nagy bukása." Én óvatos optimistaként bíztam a stúdióban, és a bizalmam végül kifizetődött: Sikerült összehozniuk egy egészen szórakoztató filmet, ami az olyanokat is lekötheti, akik annyira nincsenek oda a hagyományos szuperhősfilmekért, emellett a heist műfaj bevezetésével ismételten sikerült új színt vinniük egy már amúgy is változatos világba.

84%

Balogh Dávid

Az Út a Végtelen háborúig cikksorozat előző részei:

Út a Végtelen háborúig - 11. rész
Út a Végtelen háborúig - 10. rész
Út a Végtelen háborúig - 09. rész
Út a Végtelen háborúig - 08. rész