Újabb klasszikus képregényhősöket keltett életre televízión a Marvel.
Idén a Marvel elsősorban folytatásokkal jelentkezik sorozatos fronton, mind a Netflix (Luke Cage, Jessica Jones és Iron Fist második évadok), a Hulu (Runaways második évad) és a Fox (The Gifted második évad) kínálatában. Ez alól egyedül a Cloak and Dagger képez kivételt, amely a képregényolvasók számára jól ismert felsőbbrendű párost adaptálta most először a kisképernyőre a Freeform műsorán. Most, hogy tíz epizódot követően lezárult az első évad története, a továbbiakban spoilermentesen számolunk be tapasztalatainkról.
A Cloak and Dagger eseményei helyileg kivételesen nem New Yorkban, hanem a fasiszta politikával teli New Orleansban játszódnak. Ebből adódóan rendkívül érdekes elképzelés volt az alkotók részéről szembemenni a sztereotípiákkal, és egy több téren is mintadiák, a szabályokat mindig betartó, gazdag családból származó srácként ábrázolni a fekete Tyrone Johnsont (Aubrey Joseph), míg a fehér Tandy Bowen (Olivia Holt) egy lecsúszott bűnözőként mutatkozik be, aki a lopás mellett a drogokban leli egyik legnagyobb örömét. A képességeik szintén izgalmas kontrasztot alkotnak egymással és a jellemükkel: A fizikai érintkezés hatására mások reményeit érzékelni képes Tandy ereje alapvetően offenzív, Tyrone-é pedig defenzív, aki egyúttal az emberek legnagyobb félelmét tudja megismerni.
Bár a széria kétségkívül a képregényadaptációk sorát erősíti, nem igazán bővelkedik a hagyományos értelemben vett szuperhősös tartalmakra jellemző elemekkel. A történet főhősei messze esnek azoktól a világmegváltó figuráktól, akikkel egy univerzumban léteznek, elvégre ők teljesen életszerű problémákkal küzdő kisemberek, és a különleges képességük csupán egy eszközként szolgál arra, hogy jóvá tegyenek pár a múltban elkövetett hibát.
Szerencsére elmondhatjuk, hogy Holt és Joseph kiváló választásnak bizonyultak a szerepeikre. Kifinomult alakításuknak köszönhetően mindkét karakterből szerethető figurákat csináltak, akikkel esendőségük miatt könnyen együtt tud érezni a néző, ráadásul teljességgel viszik a hátukon a sorozatot és minden egyes jelenetüket, legyenek épp önmagukban vagy közösen a vásznon. A két színész közötti dinamika páratlan, ennélfogva szívesen látnánk vállvetve Tandyt és Tyrone-t minél többet, de – és ez néhányaknál negatívumként csapódhat le – már szinte félúton vagyunk, mire egyáltalán első alkalommal elbeszélgetnek egymással hosszabban. Ez persze abszolút érthető annak fényében, hogy gyakorlatilag idegenekként veszi kezdetét a kapcsolatuk, és velünk, a közönséggel is meg kell ismertetni őket külön-külön, megágyazni a fő konfliktusnak, valamint árnyalni a további szereplőket, ám egy kis túlzással az első szezon akár a Cloak or Dagger címet is viselhetné. Személy szerint – hiába tartom számon a legjobb pillanatok között a címszereplők interakcióit – ez engem nem zavart, hisz mint mondtam, kimagaslóak magukban is, na meg a folytatásban bizonyára jóval többet fognak osztozni a képernyőn.
Összességében a mellékkarakterek sem okoztak csalódást, de mivel a többségük érezhetően a főszereplők fejlődésének volt alárendelve, önállóan kiemelkedni csak kevesen tudtak. Brigid O'Reilly (Emma Lahana) szolgált pár remek pillanattal (köztük egy direkt kikacsintással egy netflixes sorozat szereplőjére), ahogy Mina Hesst is csak kedvelni tudtuk Ally Maki alakításában. Tyrone a szüleivel ápolt kapcsolata szép utat járt be az epizódok során, de ugyanez elmondható Tandyről és az anyjáról (Andrea Roth) is. Amit sajnálok, hogy az évad képtelen volt felmutatni akár egy épkézláb gonosztevőt – akit a legjobban utálni lehetett, az J.D. Evermore Connors detektívje, viszont a Roxxon oldaláról egyetlen érdekes figurát sem villantottak, és cserébe még a képregényekben nagy jelentőséggel bíró cég is kiaknázatlanul maradt.
Ám miközben az írógárda minden erejével azon fáradozott, hogy megfelelő motivációt, szerethető személyiséget és egy második évadra kellően megalapozott kapcsolatot kapjon a két főhős, közben megfeledkeztek arról az aprócska, közel sem elhanyagolható tényről, hogy egy koherens történetet is megkövetelne a sorozat. A fő sztoriszálakat Tandy és Tyrone saját bosszúhadjáratai jelentik tíz epizódon keresztül, de egyszerűen nincs ezekben annyi, hogy végig le tudják kötni az érdeklődést, a netflixes tartalmaknál gyakran visszatérő kritikákhoz hasonlóan lassú építkezést eredményezve. Szerencsére a történéseket azért időnként színesítik egy-egy jobb fordulattal vagy bravúrós mellékvonallal a készítők, illetve a főszereplők is a lehető legtöbbet megteszik annak érdekében, hogy ne zárjunk be egy-egy kevésbé pörgős részt rossz szájízzel. Fentebb már kitértem rá, hogy jól jött volna egy karizmatikus ellenség egy feszesebb narratívához, de pozitívumként legalább a későbbiekre nézve nem egy ikonikus gonosztevőt vezettek fel Köpeny és Kard történeteiből.
Talán az évadkritika ezen pontján azt kérdezitek, hogy most akkor érdemes-e belevágni, vagy ne pazaroljuk az időt? A Cloak and Dagger ígéretesen indul, és egy-két minőségbeli hullámvölgytől eltekintve a végére is alaposan összeszedi magát, ezért mindenképp azt tanácsoljuk, tegyetek vele egy próbát. Egyedi megközelítés, emlékezetes jelenetek, szórakoztató akciók és amit tényleg nem győzök hangsúlyozni, fantasztikus címszereplők, amely elégnek bizonyulhat ahhoz, hogy egy időre titeket is beszippantson New Orleans világa. A jövő tavasszal érkező folytatás rengeteg potenciált hordoz magában, izgatottan várjuk, hogy láthassuk!
70%
Kovács Gergő
