Gigászi évértékelőnk az év legfontosabb eseményeiről.

Mielőtt néhány óra múlva naptárunk átváltana a pénztárcáinkat előreláthatólag ezúttal sem kímélő 2019-re, idézzük fel, hogy mennyire sokoldalú és alapjaiban különböző alkotásokat láttunk idén!

Tovább nőtt a Marvel Moziverzum

Még egy iszonyúan erős évet zárt az idén tíz éves Marvel Moziverzum, lévén három film elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy négymilliárd dollárral megtoldják a franchise így is tetemes összbevételét. Na de milyenek lettek ezek, ha nem csak anyagi oldalról vizsgáljuk be őket?

Fekete Párduc

Az Amerika Kapitány: Polgárháborúban nagy népszerűséggel bemutatkozott Fekete Párduc saját filmje az átlagnézők körében egyértelműen megosztó indítása volt az idei esztendőnek, ám ezzel szemben a szakma képviselői osztatlan elismerésben részesítették (elég csak a hónap elején bejelentett Golden Globe jelöltekre gondolni, ahol többek között a legjobb drámának járó kategóriában száll versenybe). Talán a pozitív kritikai visszacsatolás is közrejátszott abban, hogy a Fekete Párducot heteken át nem sikerült kiszorítani a bevételi listák éléről, melynek köszönhetően az Egyesült Államokban első szuperhősös produkcióként ugrotta meg a 700 millió dolláros bevételt, míg világszinten a milliárdot is jóval meghaladta. Rajongóként mi azok közé tartozunk, akik összességében elégedettek Ryan Coogler filmjével, amely inkább volt egy fantasy köntösben megvalósított királydráma, mintsem akció blockbuster, ezzel pedig hibái ellenére valahol még ki is emelkedik a futószalagon érkező képregényfilmek között. A cselekmény teljes egészében karakterorientált, nincsenek nagyszabású csavarok és kifejezetten ki is számítható a sztori végkifejlete, azonban a benne lévő központi motívumok (hagyományok kontra előrehaladás, izoláció kontra nyitás) egy konzisztens történet részeként nagyszerűen lettek bemutatva erős karakterkonfliktusokon keresztül, ráadásul Michael B. Jordan Koncolójával egy újabb rendkívül komplex gonosztevővel bővült a Marvel Moziverzum régebben nem túl acélos repertoárja. Mindezek ellenére bevallottan nehéz helyzetben volt a film abból a szempontból, hogy február közepén már mindenki Thanos vészesen közelgő érkezésére készítette magát lelkiekben, a Thor: Ragnarök baljós stáblistás jelenete után pedig kiváltképp várták valamennyien az előreutalások sokaságát, vagy legalább azt, hogy a kismillió elméletgyártást követően fény derüljön az utolsó Végtelen Kő hollétére. Na, a készítők ebből gyakorlatilag semmit sem váltottak valóra, cserébe a Fekete Párduc önmagában is abszolút megállja a helyét, előkészítve néhány szereplőt, valamint a technológiailag fejlett és vizuálisan gyönyörűen megvalósított Vakandát mint a Végtelen háború egyik központi helyszíne. A fentebb részletezett óriási kritikai és pénzügyi siker következtében érthető módon nem tartott sokáig, hogy a stúdió zöld utat adjon az egyelőre premierdátum nélküli folytatásnak, amit a nemrég megkötött szerződés értelmében első részhez hasonlóan a Creed: Apollo fiáért is felelős Coogler egy személyben ír és rendez.

Bosszúállók: Végtelen háború

Szinte felfoghatatlannak tűnik, hogy tíz évvel ezelőtt mutatták be az akkor újonnan alapított, teljesen független Marvel Studios első élőszereplős alkotását, a Vasembert, amely gyakorlatilag kockázatok hegye volt, és számos tényezőn megcsúszhatott volna. Ehhez képest mostanra itt vagyunk 19, a lábán többé-kevésbé önállóan is megálló filmmel, több mint 15 milliárd dollár bevétellel és persze megszámlálhatatlan rajongóval, akik mindnyájan remegő térdekkel jöttek ki a Bosszúállók: Végtelen háború vetítéséről, miután a Russo tesók meg merték lépni azt a bizonyos kézmozdulatot, amiben kételkedtünk, hogy egy nap viszontlátjuk a képregényfüzetek lapjai után a nagyvásznon is. Minden szempontból a Marvel eddigi legmonumentálisabb filmje lett, kezdve azzal a temérdek szuperhőssel, akik mind a kiválóan megírt párbeszédekben, mind a közös harcjelenetekben telitalálatnak bizonyultak. Tényleg le a kalappal a rendezőpáros előtt, hogy a Polgárháború után a kétszer-háromszor akkora szereplőgárdát is ennyire profin tudták kezelni. Ezenfelül elhozták nekünk a zsáner egyik legmeghatározóbb gonoszát is a CGI gúnyában teljesen átszellemült Josh Brolin alakította Thanos személyében, egy érző, komplikált, fizikailag és mentálisan szintén erős karaktert, aki képes minden jelenetet dominálni, amiben szerepel. Mivel az alkotók egy ügyes húzással őt tették meg a Végtelen háború valódi főszereplőjének, és ezzel együtt köré tudták építeni az egész narratívát, miatta érezzük a csettintés után a filmet inkább egy kerek egésznek és önálló alkotásnak, mintsem egy kétrészes finálé első részének. A Végtelen háború természetesen mind kritikai, mind pénzügyi siker, hovatovább olyan teljesítményt nyújtott a mozipénztáraknál, amire korábban egyetlen képregényfilm sem volt képes: 48 nappal a világpremiert követően átlépte a kétmilliárd dolláros álomhatárt, és így az Avatar, a Titanic, valamint a Star Wars: Az ébredő Erő mögött minden idők negyedik legsikeresebb mozifilmjévé vált. A Bosszúállók: Végjáték címre keresztelt lezárás jelentős mérföldkőnek ígérkezik a Marvel Moziverzum történetében, elvégre az ígéretek szerint nemcsak alapjaiban rázza fel a tíz éve épülő univerzumot, de a szerződések lejártával ekkor látjuk együtt utoljára az eredeti csapatot. Szerencsére már csak néhány hónapot kell várnunk rá, addig is bőven van időnk beszerezni azt a százas kiszerelésű zsebkendőt, amit majd magunkkal viszünk a bemutatóra.  

A Hangya és a Darázs

A Marvel Studios utolsó 2018-as bemutatója a Bosszúállók: Végtelen háborúhoz hasonlóan a „legek” filmje, viszont ez esetben nem a legnagyobb, leggrandiózusabb, hanem pont a leginkább visszafogott, legkisebb beszédtémát generáló, valamint legegyszerűbb jelzőket keressük, ami valahol ironikus a két címszereplőre való tekintettel, mint a Marvel Moziverzum legapróbb szuperhősei. És ha az előbbi alapján netán úgy éreznétek, ez nem azt jelenti, hogy A Hangya és a Darázs rossz, netán felesleges lenne, sőt. Az időzítés valójában nem is lehetett volna jobb, hiszen a valós társadalmi problémákat feszegető Fekete Párduc és a sokkoló végkifejletű harmadik Bosszúállókat követően Peyton Reed rendezése inkább a vizuális és verbális humorra, a karakterek közti interakciókra, valamint a zsugorodást-növekedést villámgyorsan váltakoztató akciójelenetekre helyezi a hangsúlyt, így az egy-két kisebb fordulatot leszámítva relatíve egyszerű cselekmény ellenére is képes jól szórakozni és kikapcsolni a néző arra a két órára, amit ez a könnyed nyári akcióvígjáték kínál. A legviccesebb pillanatokat továbbra is a Paul Rudd által hihetetlenül élvezetesen megformált Scott Lang szolgáltatja, akit nagyszerűen egészít ki a komolyabb, minden helyzetben eltökélt Hope Van Dyne a szuperhőslétben egyenesen lubickoló Evangeline Lilly alakításában. Noha sokaknak szívfájdalom lehet, hogy bár a film címe A Hangya és a Darázs, a vártnál jócskán kevesebbet, gyakorlatilag csak a harmadik felvonásban látjuk a képregényeket megidézve ténylegesen együttműködni a két figurát. Ugyancsak nem mondható el, hogy a Harmadik Fázis egyik legfontosabb darabja lenne ez a film, de a Kvantumtér mélyebb körüljárása még fontos lehet a Bosszúállók: Végjátékban, különös tekintettel arra a kicsit sem elhanyagolható bónuszjelenetre. A stáblista után legördülő képsorok bizony elég nagy pofonként zökkentenek ki a film hatása alól, stílusosan emlékeztetve rá a nézőközönséget, hogy a San Francisco utcáin repkedő, felnagyított PEZ-adagolókkal egy időben végzetes csapás (avagy csettintés) érte az univerzumot. A stúdió huszadik filmje a pénztáraknál – főként a labdarúgó-világbajnokság révén – kissé döcögősen kezdett, de végérvényben sikeresen túlszárnyalta az első rész összbevételét és egy kifejezetten szép összeggel, 622 millió dollárral zárt világszinten. A kritikusok 6.9-es átlagértékelése jelen esetben egész hűen tükrözi a valóságot és a nézői fogadtatást, miszerint A Hangya és a Darázs ugyan a középszernél egy jobb, de semmiben sem túl kiemelkedő produkcióval bővítette a Marvel Moziverzumot. Kíváncsiak vagyunk, milyen jövőt szánnak a dinamikus duó számára a Végjáték után.

Volt egyszer egy Deadpool

Deadpool 2.

Ugyan a hazai mozik nem tűzték műsorukra a Deadpool 2. fenti címet viselő, a szélesebb terjesztés érdekében családbarátra vágott karácsonyi különkiadását, ettől függetlenül egyértelműen nem szenvedtünk hiányt idén a nagypofájú ex-zsoldosból. A 2016-os nagy sikerű mozifilm folytatására alig néhány héttel azután válthattunk jegyet a mozikban, hogy felocsúdtunk a Bosszúállók: Végtelen háború utóhatásából. Ryan Reynoldsék újabb őrülete nem is jöhetett volna jobbkor, elvégre mindenki kedvenc önreflektív szuperhőse popkulturális kiszólásaival és szégyentelen magaviseletével másodjára is széttrolkodja a képregényfilmek egyre hatalmasabbra növő zsánerét egy az elődjénél határozottan pörgősebb, drágább és látványosabb produkcióban. David Leitch (avagy az egyik fickó, aki megölte John Wick kutyáját) elég nagy sikerrel töltötte be a Tim Miller távozása után keletkezett űrt, és gyakorlatilag teljesen észrevehetetlen, hogy rendezőváltás történt. A két film közti eltérések inkább a forgatókönyv és az immár megkétszerezett költségvetés különbségeire vezethetők vissza. A mind kritikailag, mind a nézők által elismert Deadpool 2. azonban nem tudta beváltani a stúdió részéről hozzáfűzött pénzügyi reményeket, mivel – bár csak 40 millióval lemaradva – végül nem sikerült megugrania az első rész teljesítményét. Ez persze nem túl meglepő annak fényében, hogy Deadpoolékat egy igen zsúfolt időszakra, egész pontosan pár héttel az uralmát akkor még magabiztosan tartó Végtelen háború után, és közvetlenül a Solo: Egy Star Wars-történet elé időzítette a stúdió (bár az is igaz, hogy ez a box office küzdelem a fiatal Han Solo kalandján ejtette a legnagyobb sebet). Sajnos potenciális harmadik részről, vagy a tervezett X-Force moziról azóta sem hallani semmit, és félő, hogy a Fox felvásárlás miatt ez így is marad. Végül, de nem utolsósorban kiemelnénk, hogy a mutánsmozihoz készült egy tizenöt perccel hosszabb „Szipi-Szupi $@%!#& Verzió” is, ami a filmgyűjtők legnagyobb örömére magyar szinkronnal ellátva jelent meg hazánkban. 

Marvel filmek a Sony Pictures égisze alatt

2018-ban végre a Sony is vízre bocsátotta saját kis Marvel-hajóját, ami a kritikusok és számos rajongó nagy bánatára nemhogy nem süllyedt el már a partvonalnál, de várakozáson felüli sikerrel evezett ki a Bosszúállókkal, Deadpoolokkal és Wonder Womanekkel teli nyílt vízre, és valószínűleg még jó darabig nem is fog kikötni.

Venom

Elsőként a Venomot hozta el nekünk a stúdió, melynek paradicsomát a kritikusok szinte egyöntetűen rohadásra ítélték, ám ez nem szegte kedvét a nézőknek, akik a negatív vélemények ellenére nemcsak megnézték, de kifejezetten magas pontszámot ítéltek meg a filmnek. Az október elején berobbant antihős 855 millió dolláros bevételig jutott így el világszerte, amivel olyan produkciókat utasított maga mögé, mint az Amerika Kapitány: A tél katonája, A galaxis őrzői vagy a Thor: Ragnarök. Ha minket kérdeztek, a Venomnak megvannak a hibái, és kétség sem férhet hozzá, hogy Tom Hardy élettel teli és bevállalós alakítása nélkül az egész projekt elvérezhetett volna, de azt semmiképp sem mondanánk, hogy a film ne lenne szórakoztató. Pókember nélkül az eredettörténetét nyilván nem tudták megfelelő módon reprodukálni az alkotók, de a címszereplőt magát – megjelenését, stílusát és viselkedésmódját tekintve – sikerült korrektül átültetni a képregények lapjairól. A folytatás egyértelműen garantált, de arra minimum két évet még várnunk kell, 2019-ben ugyanis csak egy képregényfilmet hoz ki a Sony, a Pókember: Hazatérés folytatását (Pókember: Idegenben), melyet az első részhez hasonlóan a Marvellel közösen hoz tető alá a stúdió. 2020-ban ezzel szemben minimum két saját produkcióval is jelentkezik majd a Sony, melyek kiléte még titok, de a premierdátumokat már bejelentették hozzájuk. Az első, július 10-ei időpontot minden bizonnyal a Morbius kapja, mely már februárban forogni fog. A Venomhoz hasonlóan ebben a produkcióban is a Pókember-mitológia egy sötétebb gonosztevőjét/antihősét helyezi fókuszba a stúdió, akit ezúttal is egy közönségkedvenc, a szakma által is elismert színész kelt majd életre. A Morbius ugyanakkor több szempontból is rizikós vállalkozás. Maga a karakter sokkal kevésbé ismert, mint Venom, ráadásul a vámpíros tematikájú filmek évek óta nem hasítanak a kasszáknál. További rizikófaktor a címszereplő, Jared Leto is, aki Oscar-díjas színészként és a Thirty Seconds to Mars frontembereként egyaránt jelentős rajongótáborral bír, de az Öngyilkos osztag óta kissé bizalmatlanok vele szemben a nézők (mint azt a Szárnyas fejvadász 2049 bevételei is tükrözik). Nem garancia a rendezői székben ülő Daniel Espinosa sem, aki a legutóbbi fantasztikus témájú filmjével (Élet) csúfosan leszerepelt a pénztáraknál. A 2020-ra kitűzött másik, október 2-ai premierdátumot valószínűleg a Venom folytatása kapja majd, és az enyhén sugalmazó stáblistás jelenete alapján azt sem nehéz kitalálni, kivel néz majd szembe a fekete rém. A kirobbanó siker valószínűleg a stúdió korábban beharangozott projektjeinek (Kraven, a Vadász, Fekete Macska, Silver Sable, Silk, Jackpot, Nightwatch) fejlesztését is előremozdítja majd a közeljövőben.

Pókember - Irány a Pókverzum

A Sony másik idei marveles bemutatója, a Pókember – Irány a Pókverzum sajnos már mérsékeltebb érdeklődést tudott kiváltani a nézőkből, mint a Venom, noha ez a film gyakorlatilag egyetlen rossz kritikát sem kapott. Mi magunk is 90%-ot ítéltük meg ennek az energiától és kreativitástól teli animációs produkciónak, ami nem csupán a lehengerlő látványvilágával és innovatív akciójeleneteivel, de a csodás karaktereivel is a szívünkbe lopta magát. Még egyetlen film sem szólt ennyire személyesen, mindennemű iróniát és szabadkozást nélkülözve a képregényrajongók közösségéhez. A Pókember – Irány a Pókverzum nem más, mint a Pókember karakteréhez és az ő hatvanéves történelméhez intézett szerelmes levél, ami gyönyörűen összefoglalja, miért is imádjuk a hálószövőt már évtizedek óta. Az már csak hab a tortán, hogy végre a mainstream közönség is megismerhette Miles Morales nagyszerű karakterét. Ami a bevételeket illeti, nos, igen, az már biztos, hogy a Venomhoz hasonló kirobbanó sikerre nem számíthatunk, ugyanakkor temetni sem érdemes még a Pókverzumot. Jelenleg a nullszaldó tűnik reálisnak, mindazonáltal az már tavaly is bebizonyosodott, hogy az év végi dömping gyengébb nyitányt produkáló műveiből (Jumanji: Vár a dzsungel, A legnagyobb showman) is lehet végül kasszasiker. Érdemes lesz tehát figyelni, hogy az ünnepi forgatag lecsengése után miképp alakulnak majd a film bevételei. A mérsékelt érdeklődés hátterében több dolog is állhat. Lehet az a puszta tény az oka mindennek, hogy a Sony egy rendkívül zsúfolt időszakban állította csatasorba az Irány a Pókverzumot, amiben egy csomó, ugyanazt a célközönséget lefedő produkció kannibalizálta egymást (Aquaman, Űrdongó, Mary Poppins visszatér). Sokkal szomorúbbak lennénk, ha arról lenne szó, hogy a nézők még egyszerűen nem állnak készen egy animációs képregényfilmre. A nyitóhétvégén készített demográfiai felmérésekből kiderült, hogy a közönség zömét a 25 éven felettiek alkották, a Pókember – Irány a Pókverzum tehát nem igazán tudott családi filmként működni, így hát nem is kelhetett versenyre a Pixar vagy az Illumination produkcióival. Úgy tűnik, az inkább a felnőtteknek szóló animációs film Amerikában és Európában továbbra sem igazán találja meg a piacát. Az mindenesetre biztató jel, hogy januárban az Irány a Pókverzum indul a legjobb animációs filmnek járó Golden Globe-díjért, és valószínű, hogy ugyanebben a kategóriában az Oscarra is felterjesztik majd. A díjkiosztók tehát egy darabig még életben tartják a diskurzust, és talán egy kis box office-doppingot is adnak majd a filmnek. A jelenlegi állás szerint a Sony egy folytatással és egy női karaktereire koncentráló spin-offal tervezi bővíteni a Pókverzumot, de az eddigi bevételek tükrében kérdéses, hogy ezek megvalósulnak-e.

Egyéb történések a Marvel háza táján

2018 az újabbnál újabb mozgóképes alkotások és képregények sűrűjében egyúttal azt is illusztrálta, hogy amilyen jó érzés rajongóként a Marvel Studios legördülő intróját látni egy hűvös moziteremben a hetedik sor közepén, néha olyan nehéz szembetalálkozni egy-egy rossz hírrel, mert az év második felében kifejezetten akadt belőle egynéhány. Többek között ezeket, illetve egyéb fontosabb történéseket is felidézünk a következőkben, immár csak pontokba szedve.

• Nyáron mindenkit megdöbbentettek a hírek, miszerint a Disney minden üzleti kapcsolatot megszakított évekkel korábbi megbotránkoztató viccei miatt A galaxis őrzői franchise élén már a kezdetektől helyet foglaló James Gunn-nal, aki történetesen a harmadik rész rendezéséért is felelt volna a januárban kezdődő forgatások során. Az eredetileg 2020 májusára várt folytatás így beláthatatlan időre csúszni fog, hiszen a stúdió azóta sem jelentett be új rendezőt az élére.
• Az előző hónapokban a Netflix hétről hétre mondott búcsút olyan sorozatainak, mint az Iron Fist, a Luke Cage, valamint a Marvellel való együttműködés zászlóshajójának számító Daredevil, ezek után pedig csak idő kérdése, mikor sújt le a kasza a még biztosan egy-egy új évaddal jelentkező The Punisherre és Jessica Jones-ra. (Egy teljes cikket megérne, hogy milyen problémaforrások húzódhatnak a kaszák mögött, szóval erről majd máskor.) Jelenleg óriási kérdőjel, hogy az Oltalmazók története bárhol is folytatódik-e a jövőben. A spekulációkkal szemben a Disney+ látszólag nem igazán tervez ilyen kaliberű karakterekkel, hiszen…
• … az eddigi híreket elnézve a Disney jövőre induló saját streaming platformján inkább a filmes szereplőket tervezik tolni családbarát keretek között, szorosan a nagyobb Marvel Moziverzum részeként. A szolgáltatásra bejelentett első marveles cím egy Loki sorozat Tom Hiddleston főszereplésével, de mellette érkezhet egy Skarlát Boszorkányt és Víziót, valamint egy Bucky-t és Sólymot középpontba állító széria is.
• Idén elkezdett formát önteni egy-két filmes projekt, amelyek a Harmadik Fázist lezáró Bosszúállók: Végjátékot követően várhatnak a rajongókra. Bár nyárnál előbb vélhetően nem kapunk konkrét bejelentést a stúdió későbbi terveiről, de valamennyi talán senkit nem fog meglepetésként érni közülük:
  • Év elején kiderült, hogy Scarlett Johansson főszereplésével Fekete Özvegy is megkapja régóta áhított mozifilmjét, amit a Lore és a Berlin-szindróma rendezőnője, Cate Shortland hoz tető alá. Ha a forgatás 2019-ben kezdetét veszi, könnyen megpályázhatják vele a 2020-ra bejelentett dátumok egyikét.
  • Szintén 2020-ra tippeljük az Örökkévalók (The Eternals) filmet, ami egy teljesen új franchise kezdetét jelentené a Marvel Moziverzumban. A Fekete Özvegy mellett egyébként ez az egyik leginkább előrehaladott cím a Marvel Studiosnál, hiszen Chloe Zhao személyében rendezőt, míg Matthew és Ryan Firpo személyében forgatókönyvírókat is társíthatunk hozzá.
  • December eleji hírek szerint saját mozifilmet kaphat Shang-Chi, a Kung Fu mestere, a kiadó egyik legnépszerűbb kínai hőse. Állítólag a projekt fejlesztése meglehetősen nagy léptekben halad előre, a stúdió ugyanis tárgyalásokat folytat számos ázsiai és ázsiai-amerikai rendezőjelölttel, míg a forgatókönyvet a Wonder Woman 1984 és a Pókember – Irány a Pókverzum potenciális folytatása felett is bábáskodó Dave Callaham jegyzi.
  • Már jól ismert karakterek közül Fekete Párduc és Doctor Strange visszatérésére számíthatunk az elkövetkezendő években. Előbbire fentebb részletesen kitértünk, a Marvel legfőbb mágusa kapcsán pedig annyit tudunk, hogy az első részt is jegyző Scott Derrickson vezetésével 2020 tavaszára tűzték ki a forgatás kezdetét. Benedict Cumberbatch persze visszatér a címszerepbe. 
• Érdemes még feleleveníteni, hogy a Comcasttal vívott hosszú licitháborút követően nyáron szumma 85 milliárd dollárért a Disney felvásárolta a 21st Century Fox média részlegeit, köztük a 20th Century Fox film- és tévéstúdióval. Ami ebből olvasóink számára igazán érdekes lehet, hogy az egyesülés véglegesítésével (erre a legfrissebb hírek szerint januárban kerül sor) a Disney fennhatósága alá kerül minden eddig Fox által birtokolt Marvel karakter (pl. az X-Men, a Fantasztikus Négyes, Doctor Doom, Galactus, Ezüst Utazó, a Skrullok teljes egészében és még sorolhatnánk), akiket ezáltal a Marvel Studios szabadon felhasználhat későbbi terveiben.
• 2018. november 12-én az egész világot megrázta a hír, hogy 95 éves korában eltávozott közülünk a Marvel nyugalmazott elnöke és megannyi hősünk megteremtője, Stan Lee. A nagybetűs Legendáról mi egy életét és pályafutását áttekintő írással emlékeztünk meg.

Kovács Gergő, Szatyina Dávid