Új kapitány van a hídon.
Marvel Kapitány személyében egy nagyszerű új hőst köszönthetünk, aki egy hozzá kissé méltatlan filmben csatlakozik a Marvel Moziverzumhoz. Carol Danvers első szólókalandja bizony nem mentes a kiaknázatlan lehetőségektől és elpocsékolt koncepcióktól, a hősnő maga ugyanakkor így is képes beragyogni a vásznat – szó szerint és átvitt értelemben egyaránt.
A Marvel Moziverzum első női főszereplős filmjét már annak 2014-es bejelentése óta kitüntetett figyelem övezi. Mikor kiderült, hogy a cselekmény majdnem húsz évvel a Bosszúállók megalakulása előtt fog játszódni, illetve hogy abban az alakváltó skrullok, valamint olyan visszatérő figurák is feltűnnek majd, mint Nick Fury, Coulson ügynök, na meg A galaxis őrzőiben megismert Ronan és Korath, mindenki az elmúlt tíz év eseményeit átértelmező titkokban és csavarokban kezdett reménykedni. Na és persze ott volt a Végtelen háború stáblistás jelenete is, ami még tovább fokozta a kíváncsiságunkat. Ilyen előzmények után igencsak meglepett, hogy a film nem nagyon tör egy szimpla eredetsztori keretein túlra.
A történet főhőse Carol Danvers (Brie Larson), a különleges erejű amnéziás harcos, aki egy elit kree katonai egység, a Csillagosztag tagjaként küzd az alakváltó skrull faj erői ellen univerzumszerte. Egy összecsapást követően Carol a Földre kerül, ahol korábbi életének emlékei egyre erősebben kezdenek a felszínre törni. Csak abban biztos, hogy meg kell találnia valakit, akin keresztül a Talos (Ben Mendelsohn) vezette skrullok határtalan erőre tehetnek szert. Küldetése során szövetségesre lel a S.H.I.E.L.D. leendő igazgatójában, a még két szemmel kacsintó Nick Furyban (Samuel L. Jackson), valamint egykori legjobb barátnőjében, Maria Rambeau-ban (Lashana Lynch), és egy különleges, Goose nevű macskában.
A Marvel Kapitány legnagyobb erőssége a főhős maga, akit én a képregények lapjain sosem éreztem túl egységes karakternek, ezért is reménykedtem benne, hogy ez a film végre rendesen és végérvényesen megalapozza a figurát. Azt hiszem, ez meg is történt. Carol Danvers, aki dacosan vonja össze a szemöldökét, ha nem tetszik neki valami, aki a csata forgatagában visszagrimaszol a ráförmedő űrlényre, aki mesterien űzi a buddy talkot, és aki előszeretettel húzza mások agyát, a maga imádni való szarkasztikus humorával, élénk személyiségével és iróniába csomagolt kedvességével már-már a sitcomok világát idézi. Ez egy igen szokatlan, ugyanakkor kifejezetten üdítő megközelítés a zsáneren belül, különösen egy női szuperhős esetében. Az biztos, hogy fergeteges párbeszédekre számíthatunk, ha Marvel Kapitány végre egyszer összetalálkozik a Thorhoz hasonló humorheroldokkal a Végjátékban. Az Oscar-díjas Brie Larson amúgy minden szempontból a maximumot hozza ki Carol figurájából.
Samuel L. Jackson, mint mindig, most is remek, de a változtatások, amelyeket Nick Furyval kapcsolatban eszközöltek az alkotók, talán nem minden rajongónál mennek majd át olyan könnyen. Igen valószínűtlennek tartom, hogy az itt látható, szórakozott, és a macskával nonstop gügyögő Furyból valaha az a karakter válhat, aki A vasember stáblistás jelenete óta dajkálja a Bosszúállókat. Másrészt, választ kapunk egy kérdésre, ami már régóta foglalkoztatja a nézőket vele kapcsolatban, és azt hiszem, erre a kis csavarra különösen rosszul reagálnak majd a fanok. Hozzátenném ugyanakkor, hogy Jackson és Larson pazarul működnek együtt. A közös jeleneteik, amelyekben egymás szekírozása közben a filmtörténelem olyan klasszikus zsarupárosait idézik meg, mint Riggs és Murtaugh a Halálos fegyverből, igazi fénypontjai a Marvel Kapitánynak.
Ben Mendelsohn nyújt még kifejezetten érdekes alakítást, és szerencsére most nem azt a kliségonoszt kellett eljátszania, akit az utóbbi időben szinte mindig. A Carol barátnőjét megformáló Lashana Lynch (mely karakterről a későbbiekben még biztosan hallani fogunk) szintén említést érdemel. A Csillagosztag tagjaival kapcsolatban ugyanakkor már nem sokat tudok írni, tekintve, hogy a nagy részük gyakorlatilag statisztaszerepben jelenik meg. Jude Law karaktere sem sikerült kifejezetten emlékezetesre, Annette Bening pedig igazán kaphatott volna több játékidőt. Ami Coulson ügynököt, Ronant és Korathot illeti, a jelenlétük sajnos puszta fan service.
A Marvel Kapitány másik nagy érdeme, hogy Anna Boden és Ryan Fleck rendezők nem csupán a kilencvenes évekbe helyezték a cselekményt, de tudatosan igyekeztek megidézni ezen évtized sci-fi/akciófilmjeinek stílusát és hangulatát. A True Lies – Két tűz közöttre konkrét utalást is kapunk, de olyan alkotások is eszünkbe juthatnak, mint a Men in Black – Sötét zsaruk vagy az Utánunk a tűzözön. Ebből a koncepcióból kifolyólag értelmet nyernek az olyan döntések is, mint például, hogy az űrlényeknél miért gumimaszkokat használtak az alkotók CG helyett. A baj viszont az, hogy Boden és Fleck, valamint a forgatókönyvért egyaránt felelős Nicole Perlman, Meg LeFauve és Geneva Robertson-Dworet következetesen a saját képükre akarták formálni a sztorit, és azon már kevésbé törték a fejüket, hogy a rajongók mire vágyhatnak. Ennek legékesebb példái a skrullok. Nem mondom, hogy a Vasember 3. Mandarinjához hasonló pocséklásról van szó, de jómagam, és valószínűleg sokan, akik egy lehetséges Titkos Invázió előszelét várták ettől a filmtől, valami hasonlót fognak érezni, amikor szembesülnek az alakváltó űrlények helyenként egész parodisztikus megjelenítésével. A velük kapcsolatos csavar mindenesetre érdekes volt, és azt nem is feltétlenül lehet előre látni.
Problémáim voltak a tónussal is. Ugyan korábban is előfordult már, hogy erősen átbillentünk a vígjáték műfajába (pl. A galaxis őrzői, Thor: Ragnarök), de a Marvel Moziverzum legtöbb alkotásánál a készítők ügyesen fenn tudták tartani az egyensúlyt a dráma és a humor között. A Marvel Kapitányt ezzel szemben sikerült határozottan áthúzni az utóbbi térfélre, ami alapvetően nem lenne baj, de a karakter nagy egészben elfoglalt helye miatt már az. Mind tudjuk, hogy Carol Danversnek jelentős szerepe lesz Thanos legyőzésében, és mint kiderült, a Bosszúállók megalakításához is erős inspirációt nyújtott a Kapitány. Sajnos mégsem igazán tudjuk átérezni a korai alapkőletétel drámai súlyát, és hát Carol története is meglehetősen szedett-vedett módon lett összerakva, sok-sok hézaggal és kérdőjellel, melyek a figura egyéni útját is kissé súlytalanná teszik. A film humora cserébe viszont kifejezetten jó, kiváltképp Danvers és Fury interakciói.
Végezetül muszáj kitérnem az akciójelenetek hiányosságaira. Szó se róla, amikor Carol elengedi a gyeplőt és hagyja érvényesülni a szuperképességeit, az rendkívül jól néz ki (a hősnő ilyenkor minden értelemben beragyogja a vásznat), ugyanakkor a harcok túl gyorsan érnek véget, és nincs itt egy igazi főgonosz sem, akivel Marvel Kapitány rendesen ölre mehetne. Egy-két jópofa jelenetet leszámítva (pl. mikor Carol úgy próbál verekedni, hogy a kezei fémbilincsben ragadtak), a harckoreográfiák sem igazán emlékezetesek, ráadásul helyenként rendesen kilóg a CGI-lóláb.
Kissé nehéz értékelni a Marvel Kapitányt. Az egyik oldalon ott van megannyi parlagon hagyott lehetőség, egy kissé súlytalan történet, valamint egy sor akciójelenet, amelyek szintén hagynak kívánni valót maguk után. Másfelől viszont van egy csomó igazán vicces képsor, egy jól kivitelezett múltidéző koncepció, valamint egy remekül életre keltett, a női szuperhősök szempontjából kifejezetten egyedülálló címszereplő, aki egészen újfajta energiát hoz a Marvel Moziverzum világába. A filmnek azt mindenesetre sikerült elérnie, hogy többet akarjak látni a karakterből, ami, tekintve, milyen fontos szerepet szánnak neki a jövőben, talán a legfontosabb feladata volt az alkotógárdának.
70%
Szatyina Dávid
