Végre bemutatták, de a végeredmény legjobb esetben is felemás.
Kritikánk SPOILERMENTES.
Hosszas tili-toli után végre itthon is bemutathatták a mozik a Marvel legújabb, és a Fox (azaz a Disney üzlet után 20th Century Studios) utolsó X-Men univerzumban játszódó filmjét. Az új mutánsok a több évig tartó kálváriája után joggal kerülhet fel az elátkozott filmek listájára, de vajon megérte-e ennyit várni rá? Egy biztos: a kezdeti negatív kritikák erősen túlzóak.
Danielle Moonstar (Blu Hunt) egy rejtélyes tragédia egyedüli túlélőjeként egy még rejtélyesebb, ismeretlen helyen tér magához, ahol Dr. Reyes (Alice Braga) biztosítja, hogy biztonságban van és nincs egyedül. A még ismeretlen képességekkel rendelkező lány egy olyan intézetbe került, ahol szintén kemény dolgokat megélt fiatal mutánsokat igyekeznek meggyógyítani, hogy a későbbiekben a mutánstársadalom hasznos tagjaivá váljanak. Dani érkeztével azonban különös dolgok kezdenek történni a nem éppen bizalomgerjesztő állapotban lévő intézményben, és lehet, hogy valójában nem is minden az, aminek elsőre látszik.
Az X-Men univerzum mindig is kivételesen diverz karaktereivel tűnt ki a hasonló szuperhőscsapatokat felvonultató társai közül. Már mutáns mivoltukkal kitűnnek a többségi társadalomból, ami a történetek elsődleges konfliktusforrása, de példátlanul változatos képességeik, etnikai és nemi identitásuk is meghatározó tényezővé lép elő, ami jó lehetőséget, és még nagyobb mozgásteret biztosít az alkotóknak a másság, a kívülállás (nem is mindig annyira) allegorikus megjelenítésére. Természetesen Az új mutánsok is igyekszik felhasználni ezt a toposzt a karakterek felnövéstörténetén keresztül, de a társadalmi változatosság reprezentációs igényénél alig gondolták tovább a sztorinak ezt a vetületét.Pedig akad azért néhány olyan momentum a filmben, ahol a kulturális eltérésekből fakadó konfliktusoknak nagyobb szerep is juthatna, de idő előtt elhalnak ezek a halványan pislákoló lángocskák.
Ennél jócskán jelentősebb szerep jut a mindennemű abúzusok lélektani hatásainak érzékeltetésére. A főszereplő karakterek mind sérült, súlyos traumákon átesett fiatalok, akik Dani érkezésével furcsa módon kénytelenek újra és újra átélni a velük megesett szörnyűségeket, legyen az gyermekbántalmazás, nemi erőszak, vagy a szülők halála. Ezen a vonalon kezd el építkezni a film egy erősen pszicho-thriller orientált irányba. A klausztrofób, bullyingtól sem mentes feszült légkört a zsánerre jellemző zöldes árnyalatú szűrő is erősíti, ám a folyamatos expozíció szinte végeláthatatlan hosszúságúra nyúlik, ami megakasztja az egyébként sem túl bonyolult történet (ez persze nem baj) dramaturgiáját.
Ami azért kár, mert az alapok, amikre építkezni lehetne, ott vannak. De nagyrészt kiaknázatlanok maradnak azok a lehetőségek, amik mélyebb karakterábrázolást, súlyosabb konfliktusokat, magasabb érzelmi töltetet szolgáltatnának a cselekménynek. Bár a film felvázolja a karakterek megértéshez szükséges háttérinformációkat, de a felszínesség érzete végig kitart. Nem csak az egyes alakokra, de a csoportdinamikára is ez a felületes megközelítés jellemző. Sem a szerkesztés, sem a cselekmény nem nevezhető kapkodónak, időnként mégis olyan kapcsolatok közti változásoknak lehetünk tanúi, amik sietősnek hatnak, nem tűnnek jól megalapozottnak, hiányzik a karakterek közti kémia.
Pedig a színészek, ha nem is életük alakításában láthatók, remekül megoldják feladatukat. Kiváltképp igaz ez az Iljánát alakító Anya Taylor-Joyra, aki a Széttörve és A boszorkány után ismét bizonyítja, hogy méltán emlegetik Hollywood legígéretesebb fiatal színészei közt. Ugyanolyan meggyőzően hozza a törékeny, traumatizált kislányt, mint a flegma csajt és az igazi badass bandavezért. Az akciójelenetek is főleg hozzá köthetőek, amikkel sajnos elég gazdaságosan bántak a készítők. A film harmadik felvonásában menetrendszerűen érkező boss fight ugyanis kicsit olyan, mintha a menet közben elfüstölt büdzsé következtében félkész lenne, így sok esetben a néző csak a fülére támaszkodhat (elnézést a képzavarért), miközben az operatőr kezében rázkódó kamera teljesen mást mutat számára.
A végeredményre mégsem mondható, hogy siralmas lenne, sőt. Akit megijesztettek a túlzóan negatív kritikák az amerikai bemutató után, részben fellélegezhet, hiszen Az új mutánsok a maga nemében nem lett rossz, vagy nézhetetlen. A szuperhős zsánertől eddig szokatlan settingbe helyezett cselekmény, a pszicho-thriller hangulat, a háttérben meghúzódó coming of age sztori, az érzékeny és aktuális lélektani tematika gondoskodik róla, hogy egy darabig még legyen miről beszélni a film kapcsán. Ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy a dramaturgia imitt-amott megbicsaklik, sokszor csak feldobott témáinak a felszínét kapargatja, és bizony képes időnként ellangyosodni is.
60%
Laki Péter
