A The Making of WandaVision azonban nem nyújt többet egy átlagos werkfilmnél.
Bár a Disney+-t eddig sem kellett félteni a tartalomhiánytól, a kifejezetten a platformra szánt műsorokból még viszonylag kevés látott napvilágot. Ez a fajta kontentkényszer és a platform puszta létezése viszont lehetővé teszi, hogy olyan periférikus kiegészítő tartalmak is felbukkanjanak a szolgáltatásban, amik főleg egy adott világ rajongóiak, és a háttérinformációk szerelmeseinek lehetnek kiváló csemegék. Született már dokusorozat például a Marvel világáról és a The Mandalorian készítéséről is. A Marvel Studios: Assembled pedig az újonnan érkező MCU sorozatokhoz és filmekhez kapcsolódó werkfilmek gyűjteménye lesz, aminek első részében a WandaVision készítésének kulisszái mögé pillanthatnak be az érdeklődők.
A The Making of WandaVision azonban tényleg semmivel nem nyújt többet, mint egy átlagos werkfilm. Elhangzanak tehát nosztalgikus, vagy éppen mókás hangulatú visszaemlékezések arról, hogy ki hogyan került kapcsolatba először az MCU-val (Paul Bettany például saját elmondása szerint az unalmas, személytelen hangjának köszönhette Jarvis, majd Vízió szerepét), hogy milyen utat járt be a karakterük, mire a WandaVisionhöz érkeztünk. És persze nem maradhatnak el a „mindenki nagyon szuper volt, mindenkivel nagyon jó volt együtt dolgozni, és az egész mennyire nagyon különleges élmény” jellegű PR dumák sem.
Így az Assembled első része főleg azoknak lesz érdekes, és azoknak ajánlott, akik szeretik ezt a típusú tartalomformát – annak minden előnyével, hátrányával, a díszletben beszélő színészekkel, a sorozat jeleneteinek ismétléseivel, és a forgatáson készült felvételekkel együtt. Sajnos a WandaVision nem használt olyasmi úttörő filmkészítési technikát, ami a filmgyártás iránt érdeklődőket is felcsigázhatná (mint amilyen például a The Mandalorian progresszív háttérkezelése volt), de akad pár olyan érdekes infómorzsa, amik talán csak a sajtóhíreket szorgalmasan fogyasztók tudhattak eddig. Vagy még ők sem. Ha nincs kedved végigülni egy nagyjából egy órás „így készült” dokumentumfilmet, összeszedtük a legérdekesebb háttérinfókat – amik valahogy főleg a sorozatban megidézett korszakspecifikus dolgokhoz kapcsolódnak.
A sorozatok világában a showrunner produkciót összefogó és kreatív szerepe meghatározóbb, mint a filmek esetén a rendezőé. Így gyakran az egyes epizódok rendezői kisebb hatással vannak a produkció összképére (bár érdemes megjegyezni, hogy a kortárs sorozatoknál megfigyelhető egyfajta szemléletváltás, főleg miniszériák esetében). A WandaVisionben, csakúgy, mint egy filmnél, egyetlen rendező dirigálta az összes részt. Matt Shakman számára közel sem volt ismeretlen a sitcomok világa. A nyolcvanas években gyerekszínészként több komédiában is megfordult, így az ott megszerzett korai tapasztalatokat is igyekezett felhasználni a forgatás során. (Az már a werkből nem derül ki, hogy a Felhőtlen Philadelphiában is számos részt rendezett, mint ahogy megfordult a Trónok harca, Doktor House és a The Boys egyes epizódjainak rendezői székében is.)
A sitcomok világának megidézése nem csak a kész produktum szempontjából volt fontos. A stáb nagy energiákat fektetett abba is, hogy a lehetőségekhez mérten a legtöbb apróság segítse a forgatáson a megfelelő hangulat kialakítását. Az már régóta ismert tény, hogy az első részeket valódi közönség előtt vették fel, de a színészek mellett például a technikai stáb is korhű ruhákat viselt, valamint a nézők székei is a korszakra jellemző ülőalkalmatosságok voltak.
Az már sokkal inkább a technológiai korhűséghez tartozik, hogy a monokróm epizódokat valóban fekete-fehérben forgatták, a korszakban használt objektívekkel. A megfelelő színárnyalat eléréséhez pedig Bettany Vízió-arcát a megszokottól eltérően kékre kellett festeniük. (Az már sajnos a kevésbé autentikus megoldásokhoz tartozik, hogy Vízió arcához így is használtak CGI-t, és digitális kamerákkal dolgoztak.)
Az ’50-es, ’60-as éveket idéző részek speciális effektjei, mint például amikor Wanda tárgyakat lebegtet keresztül-kasul a konyhában, valóban kábelekkel és csigákkal lettek megoldva a CGI helyett. A számos blockbuster mellett Marvel produkciókban is közreműködő speciális effektekért felelős koordinátor, Dan Sudick pont azoknak a technikusoknak és koordinátoroknak a vezényletével tanulta ki a szakmát, akik a sorozatban is megidézett The Bewitched széria klasszikus effektjeiért feleltek. Így nem volt számára újdonság megismételni az ott tanult fogásokat.
Ugyancsak az egyes évtizedek korszellemének jellemzői sejlenek fel az epizódok egyedi főcímdalaiban. A zeneszerzők, Kristen Anderson-Lopez és Robert Lopez (akiknek többek között a Coco és a Jégvarázs dalait is köszönhetjük) nemcsak a hommage-ként megidézett sorozatok betétdalait vették figyelembe a zenék írásakor, de a korszak tágabban értelmezett popkulturális környezetét is. A Már megint Malcolm jellegzetességeire építő epizód pop-punkos hangszerelésű dalában például egyenesen a kilencvenes évek egy ikonikus punk frontasszonya, Kathleen Hanna énekel. Külön zenei érdekesség, hogy minden főcímdalban felcsendül egy bizonyos zenei motívum, amely a hetedik részben, az Agnes/Agatha leleplezésekor érkező dalban teljesedik ki.
Aki tehát A Sólyom és a Tél Katonája érkezése előtt szeretné még egy utolsó falatnyi WandaVisiont és alapból is kedveli a werkfilmeket, annak érdekes lehet még egy a bepillantás a kulisszák mögé. Azonban semmi igazán nagy kuriózumról, forradalmi megoldásról, esetleg titkos háttérinformációról nem rántja le a leplet, ami a szélesebb közönség számára is vonzóvá tehetné.
Összeállította: Laki Péter
